Robert Nesta Marley életrajza:

Apja fehér ember, Norval Sinclair Marley, a brit hadsereg kapitánya, anyja jamaicai fekete nő, Cedella Booker. Még Bob születése előtt apja elhagyja anyját, így Bob anyjával és anyai nagyapjával él a kis hegyi faluban. Ötéves korában apja elrabolja és egy évre Kingstonba viszi, de Bob inkább visszaszökik. Apja 1955-ben trópusi betegségekben meghal. Néhány év múlva anyjával és nagyapjával együtt a fővárosba költöznek. Kingston legszegényebb negyedében, a Trench Town-ban laknak, egy lepusztult, romos épületben. (Az itt szerzett élmények ihlették a "Trench Town Rock", illetve a "Concrete Jungle" című számok megírására.)

A korabeli Trench Town, mint általában a szegény negyedek, igen veszélyes hely, mindennaposak a bandaháborúk, a legtöbb embernél kés, illetve pisztoly van. Itt a gyerekek is hamar megtanulják a gettó túlélési szabályait és könnyen bűnözokké válhatnak. Bobot azonban más érdekli: a foci és a zene. Remek játékossá válik, hiszen egész nap focizik, és egyre tehetségesebben énekel.

Ekkoriban ismerkedik meg Winston Hubert McIntosh-sal (Peter Tosh) és Neville O'Reiley Livingstone-nal (Bunny Wailer), akikkel közösen rúgják a bőrt és gitározgatnak. Ők ragasztják rá a "Tuff Gong" becenevet. Még csak 16 éves, mikor rögzíti első - Joe Higgsszel közösen komponált - felvételét, Judge Not címmel, a kingstoni Federal stúdióban, 1961-ben. Tosh-sal, Livingstone-nal, valamint Junior Braithwaite és Beverly Kelso részvételével megalakítja a "Wailin' Wailers" nevű zenekart, leszerződnek Clement Coxsone Dodd "Studio One" nevű kiadójához, és 1962-63-ban 80.000 példányt adnak el az első - "Simmer Down" című - kislemezükből. Sorozatban adják a teltházas klubkoncerteket, tucatszám rögzítenek szerzeményeket, Bob szinte a stúdióban lakik.

Ekkortájt ismerkedik meg Rita Andersonnal, akibe rögtön bele is szeret, és addig-addig legyeskedik körülötte, míg 1966. február 10-én feleségül nem veszi.

Még ebben az évben anyagi viták miatt feloszlik az együttes. Bob az USA-ban élő anyjához költözik, de a vietnámi behívó elől ismét visszatér Jamaicába. 1967-ben újra együtt a Marley, Tosh, Livingstone csapat és a sziget akkori leghíresebb producerének, Leslie Kongnak készítenek felvételeket. Kong korai halála után Lee "Scratch" Perry-vel dolgoznak együtt, aki nagy segítséget nyújt ahhoz, hogy Bob kialakíthassa egyéni stílusát.

Első, már nemzetközi sikerük a "Small Axe" című dal. Ebben az időben térnek át a rasta vallásra. 1968-ban Bobot "ganja" birtoklásért letartóztatják és később is számos alkalommal kerül összetuzésbe a hatóságokkal. Miután elhagyják Perry cégét, magukkal viszik a kiadó legjobb session zenészeit, Aston "Family Man" és Carlton Barrettet, akik a sziget legdögösebb ritmusszekcióját alkotják. Megalakítják "tiszavirág életű" kiadójukat, a "Wailing Soul"-t.

Nem sokkal ezután Livingstone-t egy évre börtönbe zárják, szintén a "ganja" miatt. Ez idő alatt Bob, mint dalszerző szerzodik le a "Jad" nevű kiadóhoz, és megírja a brit listán Johnny Nash előadásában első helyet elérő "Stir It Up" című számot. Ebből szerzett pénzéből megalakítja - Tosh-sal és Livingstone-nal - a "Tuff Gong" kiadót. Nem sokkal később, 1971-ben a fehér, de jamaicai születésű Chris Blackwell-nek köszönhetően nemzetközi szerződéshez jutnak az Island Records-nál. Ettől kezdve a zenekar neve: "Bob Marley & The Wailers". Első nagylemezük, a "Catch a Fire" 1973-ban jelenik meg és ennek hatására kedvezően fogadják angol és USA turnéjukat. Következő, "Burnin'" című albumukon szerepel az "I Shot The Sheriff " című szám, mely Eric Clapton feldolgozásában az USA slágerlistájának első helyéig jut el. '73-ban Tosh és Livingstone kilépnek és szólókarrierbe kezdenek, de szoros barátságuk továbbra is megmarad. '74-ben, a kilépett tagok pótlására beveszi a zenekarba feleségét, Rita Marley-t, továbbá Judy Mowatt-et és Marcia Griffiths-t (az I-Threes énektriót) és rögzítik a "Natty Dread" című LP-t. A következő évben felveszik a londoni Lyceumban adott koncertjüket, melyet "Live!" címmel adnak ki. Erről az albumról lesz óriási brit sláger a "No Woman No Cry" című szám lassú, himnikus változata, illetve a bombasztikus "Lively Up Yourself". Következő igazi "roots" LP-jük a "Rastaman Vibration".

Ekkorra már Bob hatalmas, elismert sztár Jamaicában, hiszen a gyakran erősen politikai töltésű szövegeivel, szinte a jamaicai tömegek "szószólója". Ezért válhatott bizonyos politikai csoportok célpontjává - a szó szoros értelmében -, hiszen 1976-ban a "PNP" (People's National Party) nevű jamaicai baloldali párt javára adott koncert előestéjén fegyveresek törnek be otthonába és több lövést leadva, a karján sebesítik meg. A koncerten mindezek ellenére fellép, de rögtön ezután másfél évre Miamiba költözik.

Részben ott, részben Londonban rögzítik a következő, "Exodus" című albumot. '78-as hazatérésekor 20 ezer ember tombolva köszönti a "One Love" békekoncertjén, ahol megemlékeznek I. Hailé Selassié etióp császár 12 évvel korábbi jamaicai látogatásáról, illetve ahol jelképesen kezet fog a két jamaicai rivális párt vezetőjével. A '78-as "Kaya" című nagylemez újabb remek szerzeményeket tartalmaz, mint például a címadó "Kaya", a "Runnin' Away" című lassú "roots reggae", vagy a slágerré vált "Is This Love". A lemez megjelenését követően európai turnéra indulnak, melynek állomásain rögzítik a fantasztikus hangulatú koncertlemezt, a "Babylon by Bus"-t. Az év hátralevő részében sem pihennek, irány az USA, majd '78 végén, '79 elején egy világturnén vesznek részt, melynek állomásai közt szerepel Japán, Új-Zéland, Ausztrália. A '79-es "Survival" lemezen nagy teret szentelnek Afrikának, illetve az ott élő feketék problémáinak, olyan számokban, mint a címadó "Survival", a "Zimbabwe", az "Africa Unite" vagy a "Babylon System". A külföldi fellépések közben otthon is játszanak a II. Reggae Sunsplash Fesztiválon, majd szeptemberben elindul a "Survival" turné az USA-ban, ahol a philadelphiai koncerten Stevie Wonderrel közösen lépnek fel.

Az 1980-as év egy fantasztikus koncerttel indul, hiszen az éppen függetlenné váló Zimbabwe vezetői hívják meg Bob Marleyt és zenekarát. Április 17-én Harrare-ban, a Rufaro Stadionban rendezik meg a koncertet, mint a függetlenné válás hivatalos ünnepségének csúcspontját.

Az 1980-as lemez az "Uprising" címet viseli. Ebben az évben Jamaicában ismét választásokat tartanak, és a pártok a reggae zenét is felhasználják a választási kampányaikban. Így fordulhat elő, hogy mindkét szemben álló jamaicai párt (a Nemzeti Párt illetve a Munkáspárt) ugyanazt a két Bob Marley számot, az "Uprising"-on található "Coming In From The Cold"-ot és a "Bad Card"-ot alkalmazza a kampánya során.

A '80-as USA turné szeptemberben Bostonban indul, ahol Bob életében először egy másik szállodában, a zenekartól külön foglal szállást magának. Rita, a felesége azonnal tudja, hogy valami baj van Bobbal, hiszen nagyon nagy problémának kell lenni ahhoz, hogy Bob különváljon zenésztársaitól. A következő állomás New York, ahol Bob az egyik koncerten elájul, majd másnap reggel kocogás közben összeesik. Pár nappal később az orvosok közlik vele a diagnózist: agytumor, és valószínűleg a következő hónapot sem éli meg. Természetesen mindenkit megdöbbent a hír. Rita viszont nem tud semmit, mivel ő előrement a következő helyszínt előkészíteni, de aznap éjszaka a következőket álmodja: "Bob, aki teljesen elvesztette hajfürtjeit, egy drótkerítésen keresztül mesélte el, hogy milyen nagyon beteg."

Bob ahelyett, hogy beteget jelentene, ragaszkodik hozzá, hogy elmenjenek a következő helyszínre. Mikor ott - Pittsburgh-ben - Rita találkozik Bobbal és látja, hogy milyen rossz bőrben van, le akarja mondani a koncertet, de Bob nem hagyja befolyásolni magát. Az esti koncert őt igazolja, hiszen egy brilliáns show-t tart a pittsburghi Stanley Színházban. (Ez a koncert egy kalóz CD formájában meg is jelent "Ever Fearful, Ever Sure" címmel.) Ennek ellenére a következő koncerteket már le kell mondani, így az "Uprising" turné félbeszakad. Bob New Yorkba repül, ahol a specialisták felállítják a teljes diagnózist: agy-, tüdő- és gyomorrák. Ezután visszatér Miamiba, ahol Rita tanácsára 1980. november 4-én egy keresztény templomban, az "Etiópiai Ortodox Egyház" templomában megkeresztelik és a keresztségben a "Berhane Selassie" nevet kapja, így "keresztény rasta"-vá válik.

Öt nappal később, utolsó reménysugárként, Németországba utazik egy 72 éves német rákspecialista professzor, dr. Josef Issels klinikájára. Issels professzor nem bocsátkozik jóslásokba, csak próbálja a lehető legjobb kezelést adni, és ennek eredményeként Bob általános állapota sokat javul. '81 február 6-án zenésztársai, Junior Marvin, Seeco Patterson és Tyrone Downie közösen rendeznek egy kis születésnapi "party"-t Bob 36. születésnapja alkalmából. Együtt nézik a tévét a klinikán, jókat beszélgetnek, és úgy tűnik, hogy Bob egész jó hangulatban van.

Ám a tavasz beköszöntével eljön a rettegett nap, mikor dr. Issels bejelenti, hogy itt már ő sem tud semmit sem tenni, nincs segítség. Bob visszarepül Miamiba, ahol telefonon rendelkezik arról, hogy szerzeményeinek jogait a családjára hagyja.

"Mama ne sírj, nem lesz semmi baj! Csak elmegyek és megkeresem a helyem..." - mondja az ágya mellett zokogó anyjának.

Alig 40 órával azután, hogy elhagyja Németországot, 1981. május 11-én, a kora esti órákban meghal Robert Nesta Marley, akit a világ Bob Marleyként ismert meg. Május 21-én, több ezer ember részvételével megtartott, királyhoz méltó, állami temetési szertartáson helyezik örök nyugalomba, a szülőfalujában felépített mauzóleumában.

Bob Marley, az ember ugyan meghalt, de szellemének, gondolatainak hatása a mai napig tart, hiszen a ma működő reggae zenekarok mind az ő örökségét viszik tovább...