Jeny oldala :)
Jeny oldala :)
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Naptár
2024. November
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
<<   >>
 
írj a vendégkönyvembe léci!!
Írj a vendégkönyvembe léci!!
 
Számláló
Indulás: 2006-04-22
 
Na mi a helyzet?:)
 
Egérkövető
 
Cursor
 
Hová lettek ??

 Hová lettek a hippik?

„- Nem tőled félnek. Attól, amit az eszükbe juttatsz.
  - Rólam csak az olló jut eszükbe.
  - A szabadság is …
  - Na és? Mindig arról dumálnak.
  - Hát ez az. De más szabadnak lenni, és más beszélni róla. Akit adnak-vesznek, az nem lehet szabad.
    De mondd a szemébe, rögtön nekilát gyilkolni, hogy megcáfoljon.
    Csak beszélnek az emberi szabadságról, de ha meglátnak egy szabad embert, beijednek.”

                                                         Szelíd motorosok    Idézet és kép: Szelíd motorosok
                                                                               Zene: Janis Joplin - Piece of my Heart


Természetesen tudom, hogy hová lettek a hippik. Nagyon is tudom.

A II. világháborút követően mindaddig nem látott gazdasági fejlődés jellemezte a világot. Az életszínvonal a fejlettebb országokban úgyszólván folyamatosan nőtt, a két világrendszer egyidejű létezése mind a két felet a (lét)szükségletek egyre teljesebb körű kielégítésére sarkallta. A periférián - pl. Kínában - ez csupán azt jelentette, hogy megszűnt az éhínség és a munkanélküliség, a centrum országaiban viszont azt, hogy a népesség egyre nagyobb csoportjai akartak részesedni a fogyasztói társadalom áldásaiból. S ezen nem csupán az anyagi javakat, hanem a polgári szabadságjogokat is értették.

Az 1962 márciusában a Michael Harrington közgazdász által közreadott szolid jelentés, „A másik Amerika” szerint a 25 milliós létszámú legszegényebbnek tekinthető réteg ugyan csupán sovány szelete a 205 milliós Egyesült Államoknak, ám ez a népesség-rész olyan iszonyú kegyetlenség, elnyomás áldozata, amilyenre kevés példa volt a történelemben. Kisebbségről volt szó, de egyre elszántabb kisebbségről. S ugyanígy elszánt volt a veszíteni szinte már semmit nem tudó, ám a középosztályba sorolódást esetleg megnyerő néger kisebbség is. S akkor még nem is beszéltünk a nők emancipációjának számos problémájáról vagy a homoszexuálisok jogfosztottságáról.

E kisebbségi kérdések természetesen korábban is léteztek, ám az ifjú értelmiség csak különleges helyzetekben válik szövetségesévé, sőt esetünkben vezető, meghatározó erejévé egy polgári szabadságmozgalomnak. Most sem csupán annyi történt, hogy valamiféle általános humánum töltötte el az egyetemisták lelkét, hanem, hogy 1965. február 7-én az Egyesült Államok hadigépezete példátlan erővel kezdte bombázni Vietnamot. A mindinkább kiterjeszkedő, eszkalálódó háborúba behívottak többsége természetesen fiatal ember volt. Az amerikai egyetemeken tanulók létszáma a hatvanas évek végén mintegy hétmillió. Számukra a fennálló hatalom ellenség, mert a szó legszorosabb értelmében az életüket akarja koncként dobni egy, a kezdetektől kezdve nem tisztázott célú, idegen földön vívott háborúban.

A '60-as évek fiatalságának legtudatosabb rétegei - hangsúlyozom, hogy a legtudatosabb rétegei - tehát lázadtak. Lázadtak a modern fogyasztói társadalommal szemben, s ehhez a lázadáshoz az anyagi alapot a már említett gazdasági fellendülés adta. E lázadás elsősorban kulturális volt, és nem érintette a társadalom szerkezetének lényegét. Szó sem volt valamiféle magas színvonalú, elméletileg megalapozott ideológiáról: Marx, Mao és Marcuse - a három M - sokszori említése sokkal inkább puszta polgárpukkasztás, mint a nevezettek munkásságának ismerete. Az még csak-csak elképzelhető, hogy a - színvonalát tekintve meglehetősen sekély, mellesleg hazánkban csak zárt kiadásban megjelentetett - Marcuse pamfletet, „Az egydimenziós ember”-t el-elolvasták az ifjak, Maoról azonban jószerivel csak annyit tudtak, hogy Kínában kommunák vannak, ám hogy ezek a kommunák miféle képződmények, arról fogalmuk sem lehetett, hiszen a „Nagy Kormányos” ázsiai birodalomába csak a 70-es évektől kezdve engedélyezték az amerikai hatóságok a turisták utazását. Még kevesebb volt a tengeren túli fiatalok ismerete Marx munkásságáról, a marxizmus lényegéről, hiszen akkor tudták volna, hogy a forradalmat rockzenével, trippel és virágokkal nem lehet megvívni, hiába is üvöltötte Jim Morrison, a Doors együttes vezetője: „A világot akarjuk! Most rögtön!” (A „Mindent! Azonnal!” anarcho-hippi követelés egyébként elhangzik „A munkásosztály a paradicsomba megy” című olasz filmben is a diákok szájából, de a munkásosztályt láthatóan nem hatotta meg az öncélúnak tűnő ultimátum.)
 

Woodstock 1969

Woodstock 1969

A hatvanas évek lázadásának fő ereje a zenében volt. Nos, ez valóban szokatlan dolog. A progresszív rockzene ugyan dallamvilágát tekintve éppen úgy a korábbi korszakokra épít, mint a tömegkultúra általában, azonban a hangszerelés megváltozása, az elektromos és az elektronikus hangszerek használata, a nagy hangerő mint hatáseszköz, és különösen a szövegeknek a slágervilágot messze túlhaladó, gyakorta aktuálpolitikai, még gyakrabban költői színvonalon történő megjelenése valóban más minőséget jelent. E zenei világ köré csoportosul azután minden:

- az öltözködés és a hajviselet divatja;
- a legkülönbözőbb művészetek (film, színház, irodalom, fotó);
- az addig kisebbséginek számító folk-kultúra beemelése;
- a szexualitás, mint önálló érték megjelenése, s a „szexuális forradalom” következtében a művi
  terhesség-megszakítás (abortusz) és a fogamzásgátló készítmények legalizálásának követelése;
- a legkülönbözőbb kisebbségek vagy elnyomott helyzetben levők (színes bőrűek, nők
  homoszexuálisok) jogainak követelése;
- a tömegkommunikációs eszközök társadalmasításának követelése;
- a szegénység felszámolásának követelése;
- a kábítószer fogyasztás legalizálásának követelése;
- a természeti környezet megóvásának követelése;
- elsősorban pedig a vietnami háború befejezésének követelése.

A béke, a szeretet, a szabadság, a testvériség, az egyenlőség, a szolidaritás, az indokolatlan, nem önvédelemből alkalmazott erőszak elvetése - s folytathatnám még a sort - természetesen régóta létező fogalmak. A woodstocki fesztivált követően azonban gyorsan háttérbe szorultak ezek az értékek olyannyira, hogy közülük számos érték szinte meg sem jelenik napjainkban. Elegendő arra gondolnunk, hogy a jugoszláviai háborút meglehetős részvétlenséggel nézte-nézi a világ, s éppen e háború egyik furcsa eseménye volt az, hogy a németországi zöldek egy esetleges ökológiai katasztrófánál fontosabbnak tartották saját parlamenti csoportjuk megtartását.

Időrendben elsőként a „szexuális forradalom” vált az üzlet zsákmányává, sőt, önmaga ellentétébe fordult át. A „szexuális forradalom” ugyanis nemcsak arról szólt, hogy a szexet nem kell szégyellni, hanem - és főként - arról, hogy a szeretkezés élvezet, kölcsönös örömszerzés. A szexuális korlátok fellazulása egyébként nem valami forradalmi elhatározás következménye: a II. világháború során sok férfi pusztult el, ennek következtében egyrészt a fiatalok csonka családban nőttek föl, másrészt az özvegyek kényszerűen házasságon kívüli kapcsolatokat tartottak fent. A hippi-értelemben vett szexualitás mentes az erőszaktól, a másik ember tulajdonként történő használatától. Ezért vállalható akár nyilvánosan is, ezért törhette föl a monogámia álságos világát. Aligha tudja bárki is, hogy az USA egyes tagállamainak prűd törvénykezésében még a ’60-as években is fajtalankodásnak, tehát bűncselekménynek számított az orális és az anális kielégítés. Ám a felszabadított nemiségből folyamatos és mocskos pornográf üzlet lett, a tömeges prostitúció marketingje.

A hippi kommunák is felbomlottak. A ’70-es években több tízezerre becsülték a számukat, ma - talán - néhány tucat, ha működik. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy az ipari társadalom munkamegosztása, s főként szakértelem nélkül tartósan nem lehet fenntartani egy közösséget, vagy csak nagyon alacsony életszínvonalon.

A korszak legvitatottabb vívmányának, a kábítószer fogyasztásnak a népszerűsítését jócskán aláásta az, hogy a hippi-korszak megasztárjainak egy része - pl. Janis Joplin, Jimi Hendrix - túladagolás áldozatává vált, mellesleg, sokan ismerték föl azt is, hogy a drogkultúra leginkább a maffiák üzletmenetének kedvez, nem a kábítószerek rabjainak. Így azután társadalmi támogatást is kaphatott Nixon kábítószer-ellenes programja, amely a drogfogyasztást nem csökkentette ugyan, viszont a szervezett bűnözést megerősítette.


Jimi Hendrix

Janis Joplin

Jimi Hendrix

Janis Joplin

A hatalom jó érzékkel fedezte föl, hogy a számára nem veszélyes kultúra különösebben nagy nehézségek nélkül beemelhető a hagyományos fogyasztói világ, a fejlett kapitalizmus értékkörébe - legalábbis a centrum országaiban. A hangszerelés, a hangerő, s egyáltalán: a formai jegyek jól jövedelmező üzletté tehetők, hogy azután egyetlen mozdulattal, mint divatja múlt eszközök, kisöpörhetőkké váljanak. A legszembetűnőbben ez a filmművészettel történt: a hollywoodi tucatfilmek világa ellen tiltakozó neorealizmus, a hippi expresszionizmus, majd az új hullám, sőt a punk is megjelent egy időre a kasszacsináló nagy filmtársaságok repertoárjában, hogy azután átadhassa a helyet a „nagypapa mozija” posztmodernné fazonírozott, számítógépes trükkökkel színesített, Oscar-díj dömpingben részesített szuperprodukcióinak. Korunk tömegkultúrája szinte teljes egészében lefedi a népességet, megszűnt a korosztályi (ifjúsági) szubkultúra élesen szembenálló jellege: Napjaink ifjúsági kultúrája ellenőrizhető, moderálható, individuális. Közösségformáló hatása csekély (lásd: techno).

A törvényhozó és hatalombirtokló csoportok arra is rájöttek, hogy a kisebbségek jogainak elismerése ugyan anyagi áldozatokat is követel, ám a jogi és a tényleges feltétel-egyenlőség közel nem ugyanaz. Természetesen a polgárjogi vívmányok nem becsülhetők le, sőt a magukat szocialistának nevező országokkal szemben az „emberi jogok” igen hatásos fegyvernek bizonyultak.

Nem mellékesen: befejeződött az Egyesült Államok legszégyenletesebb háborúja, s okulva belőle, a későbbi háborúk már alig követeltek emberáldozatot a támadásokat indítók országaiban.

S persze, ahogy a lázadás kultúrájának - a kultúra lázadásának - feltétele a gazdasági fellendülés volt, úgy alkonyának fő oka a ’70-es években az olajárak robbanásával induló, s a napjainkra mindinkább elmélyülő, folyamatos gazdasági világválság.


Természetesen tudom, hogy hová lettek a hippik. Nagyon is tudom.

Az egykori szocialista országokban a hippi mozgalom nem volt számottevő. A hippiket a huligánokkal, rendbontókkal, bűnözőkkel, koszos, büdös fiatalokkal azonosították, s a konzervatív, kispolgári Magyarország (és Közép-Európa) számára hippi volt már az a fiú is, akinek hosszú volt a haja. A rockzenét és a hozzá kapcsolódó divatot az idősebb korosztályok - foglalkozásra, iskolai végzettségre, lakóhelyre, jövedelemre való tekintet nélkül - elutasították. A hatalom jól rá tudott játszani erre: ellenállás nélkül tilthatott be mindent, amire ráfoghatta, hogy bármi köze is lenne a rockhoz. Időnként azért zavarba jött, hiszen éppen a vietnami háború elleni tiltakozás részeként tűzte a Magyar Rádió is műsorra a Joan Baez, Bob Dylan, Janis Joplin, Pete Seeger által előadott műveket; vetítették a mozik a „Szelíd motorosok”-at, az „Eper és vér”-t, a „Zabriskie point”-ot, végül a „Hair”-t; megjelentek Gregory Corso, Allen Ginsberg, Kerouac, Ken Kesey művei stb. Különösen nagy volt a buzgóság, amikor a kommunista polgárjogi harcos, Angela Davis kiszabadítása érdekében folyt - egyébként világszerte - a küzdelem (Freedom for Angela!). Az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy Angela Davis ügyvédje akkoriban a Budapesti Műszaki Egyetemen járt. A vele folytatott beszélgetést politikai propagandának szánták, ám egyik évfolyamtársam feltette azt a kérdést, hogy Angela Davis nem terrorista-e, hiszen az általa is vezetett „Fekete Párducok” elnevezésű szervezet az erőszaktól sem riad vissza, szemben Martin Luther King erőszakellenes mozgalmával. A kérdésből akkora botrány lett, hogy az egyetem lapjában, a Jövő Mérnökében, Seszták Ágnes - jelenleg a Demokrata munkatársa - minden kommunista nevében kikérte a rágalmazást. Angela Davist egyébként a nemzetközi nyomás hatására szabadon engedték, a „Fekete Párducok”-kal szembeni vádakat ejtették, hiszen ez a koncepciós persorozat csupán az FBI ügyetlen antikommunista próbálkozása volt. S ugyancsak figyelemre méltó, hogy az egyetlen igazán értékes hazai „protest song” együttes, a Gerilla egyik tagja, Vámos Tibor, még a nevét is Vámos Miklósra változtatta (bizony, ő az, aki olyan jókat beszélget a tévében, és egy puccparádés angol nyelvű színház vezetője), feledtetvén ifjúsága nagy botlását. Ámbár, könyvet is írt a Gerilláról „Félnóta” címmel. Elég rossz könyvet.


Joan Baez

Angela Davis

Joan Baez

Angela Davis

Hippi-ügyben a nyugati információforrások - pl. a Szabad Európa Rádió, a BBC és társai - sem voltak túl bőbeszédűek. Hiszen a hippik, a diáklázadások kényelmetlenek voltak a gazdáiknak is. A legtöbb ismeretet Bölcs István „2000 felé” című műsorából szerezhettük, amit a Magyar Rádió csak az URH sávon sugárzott egy olyan korszakban, amikor URH sávos rádiója csak a családok talán 10%-ának, ha volt. Mi a  dalok szövegét sem értettük, csak éreztük, hogy itt másról van szó. Egy évtizeddel később csodálkoztunk csak igazán, amikor Hobó fordításában a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem auláját betöltötte a „Hey Joe!”

A tényleges aktív, látható hippi-jelenség hazánkban néhány kommunára korlátozódott, amelyek elég gyorsan önmaguktól meg is szűntek.

Világszerte sikerült utópiává minősíteni, zárójelbe tenni, megmosolyogtatni, szégyenletessé és titkolandóvá alacsonyítani egy számos vonatkozásában előre mutató életérzést. "A szabadság elkurvult, mi pedig az ő oldalán henyéljük át az életet" - mondta keserűen Peter Fonda, utalván a hippi-jelenség ellentmondásosságára, gyengeségeire, de egyszersmind valamilyen folytatás szükségességére is.


Természetesen tudom, hogy hová lettek a hippik. Nagyon is tudom.

Miként az az életrajzomból is kiderül, 16 évesen hippinek öltöztem. Bár nem volt hosszú hajam, mert  nem engedték sem a szüleim, sem a tanáraim. S amikor mégis megnövesztettem, el kellett költöznöm otthonról. Már néhány nap után megalkuvó lettem, levágattam hatalmas, göndör, kócos sörényemet. Külsőleg tehát nem igazán hasonlítottam egy hippire. Belsőleg pedig? „A hatvanas években a nyár derekán tetőzött az ifjúsági probléma” - énekelte Cseh Tamás. Én kimaradtam a tinédzser-kor örömeiből: gyógytornából is felmentett, kétbalkezes, rendezetlen öltözékű, csetlő-botló eminens tanulóként nem voltam kelendő. A bulik helyett a Rádiótechnika című újság cikkeit és filozófusok könyveit bújtam. Lázadásom tehát nem formai volt. Lázadtam, mert lassúnak, langyosnak tűnt a világ; lázadtam, mert képmutatóak voltak a felnőttek és nem különben az osztálytársaim; lázadtam, mert öntelten okosabbnak tartottam magam, mint amilyennek a korombeliek tartottak engem; lázadtam, mert gyűlölettel telve irigykedtem azokra, akik könnyen be tudtak illeszkedni; s főként azért lázadtam, mert magányos voltam, mert akiket szeretni szerettem volna, ők csak gúnyoltak, megaláztak, ütöttek-vertek, néha tán csodáltak is messziről, de nem szerettek, nem szerettek, nem szerettek. Hiszen nem lehet szeretni azt, aki láthatóan magatehetetlenül és egyszersmind tüntetően „más”; aki „túl sok”; aki "úgy gyenge, hogy közben erős"; aki „lerohan téged” és aki „rád telepszik”; aki „olyan józan, hogy az már fáj”; aki feléd irányuló, túláradóan éhes szeretetének és becsvágyó önimádatának akaratosságával „érzelmi ketrecbe zár” és „fojtogat”; aki "nem  biztonságos és kiszámítható"; aki gyerekesen zabolázhatatlan, mert csak a célt látja, s makacsul, újból és újból elölről kezdve, a végén már szinte csak önmagának bizonyítva, hisztérikusan, mindenkiről és minden önvédelemről feledkezve tapossa a célhoz és esetleg a sikerhez vezető utat. Nem volt mindig magabiztos ez a lázadás. Gyakran inkább szorongó és kétségbeesett volt. A vélt tudásommal, a bátorságommal, a pofázásommal és az őszinteségemmel lázadtam. Elsős gimis koromban - a tanáraim szerint - egyetemi színvonalú előadást tartottam a Közös Piacról és a KGST-ről; egy év múlva viszont igazgatói rovóval fenyegettek, mert az április 4-i ünnepségen elröhögtem magam. Nem az ünnep tartalmával volt bajom, hanem az ünnepség butaságával, mesterkéltségével, színvonaltalanságával. Igen, gyakran röhögtem ki, és az udvari bolond magabiztosságával tettem nevetségessé a világot olyankor is, amikor az volt a parancs, hogy félj, de én látványosan nem féltem, miközben aki „normális” volt,  az riadtan menekült túlélő magánösztönei biztos sáncai mögé. Főként később lettem ilyen, amikor egyre tudatosabbá vált a lázadás. Harc az előző generáció által elhagyott értékekért. Harc a szeretetért. Harc az ostobaság, a bürokrácia és a korrupció ellen. Harc igazi közösségekért. Ezekhez társult a zene kihívása, képzelgéseim a tabumentes szexről, és a kultúra sokszínűségének hirdetése. S persze a béke és a szabadság, vagyis az az igény, hogy „Ehess, ihass, ölelhess, alhass!/A mindenséggel mérd magad!/Sziszegve se szolgálok aljas,/nyomorító hatalmakat.” (József Attila is hippi volt?) Hippi módjára tanultam meg együtt élni a halállal, s ha gyakorta merülök is el az öngyilkosság gondolatában, talán éppen a folyamatos halál-tudat, vagyis a halál hétköznapisága és az élet rendkívülisége rettent vissza. Ezért gondolom, hogy kortalan vagyok, hogy nem fogok megöregedni soha, csak „talán eltűnök hirtelen”, és ezért nem érdekel, ha sokak szerint nem is ezen a világon élek. Furcsának tűnhet, de ugyanezért soha nem fogyasztottam kábítószert. A világot és önmagamat tisztán igyekszem megélni. S végül mindig egyedül és védtelenül maradok. Ritka és rövid időszakoktól eltekintve, ellenzékiként létezem.

De valóban hippi vagyok-e? Ha egyáltalán definiálható ez a fogalom, akkor azt gondolom, bizonyos mértékig igen. Nemcsak én állítom ezt magamról. 1994-ben, az „Eurowoodstock” fedőnevű Diákszigeten leposzthippizett a Pesti Est egyik tulajdonosa. Még meghökkentőbb, hogy 1999 novemberében egy vezetőképző tanfolyamon, ahogy manapság mondják, „tréningen”, az általam kívánatosnak vélt vállalati struktúrát vizsgáló teszt értékelése után, az értékelést magyarázó tananyagban egy zárójeles mondatra bukkantam, amely szerint az ilyen, az egyéni autonómiára épülő közösségi szervezetekre voltak példák a hippi kommunák. S ha még ez se lenne elég: életem egyik legszebb, örökkévalónak tűnő pillanata volt, amikor 1993. augusztus 6-án a budapesti Kossuth téren, a Hirosimára dobott atombomba áldozataira emlékezve, gyertyákat gyújtva virrasztottunk. Az éjszaka és a hajnal határán egy addig ismeretlen lányéval találkozott a tekintetem, és ott, a Parlament akkor még nem elkerített lépcsőjén, a többiek és a rendőrök kicsit zavart elfordulása után, megtörtént kettőnkkel mindaz, amiről a szeretet, a virág és a béke gyermekei énekeltek, s amelyhez hasonló kölcsönös felszabadultságot csak a „Zabriskie point”-ban láttam évtizedekkel korábban.

Zabriskie point

Zabriskie point

Zabriskie point

Zabriskie point

Zabriskie point

Zabriskie point


Így hát tudom, hogy hová lettek a hippik. Nagyon is tudom.



És miközben lassan befejezem ezt az oldalt, virágba borul bennem a Rét, a Park. És látom, ahogy végtelen vándorlásodat egy kis időtlen időre megszakítva, megérkezel ide. És már itt is vagy, mintha mindig itt lettél volna a Réten, a Parkban. És Te is és Te is és Te is és Te is és Te is. És már mindannyian, akik az elmúlt és az elkövetkezendő évmilliókban egy közösségibb, emberibb világot alkotunk, mi valamennyien együtt vagyunk. És nekünk zenél a Pink Floyd és a Jetrho Tull és a Doors és a Blood, Sweat and Tears és a Jefferson Airplane és a Who és a Grateful Dead és a Crosby, Stills, Nash and Young és Ravi Shankar... És nekünk énekel Joan Baez és Jimi Hendrix és  Janis Joplin és Joe Cocker... És velünk vitatkozik Angela Davis professzor a globalizált újfasizmus fenyegetéséről... És nekünk szaval Allen Ginsberg költő egy kaliforniai nagyáruház kicsinyes nyugati pályaudvarbeli hasonmásának kirakatáról... És mi is énekelünk, és kifestjük magunkat és egymást, és összebújunk. És mindannyian szépek vagyunk. És amikor a szeretet melege fellobbantja a lángot, és amikor megkondul a magunk öntötte harang, akkor a magasba emeljük kerek tábláinkat. És már megint van miért tüntetnünk.

 

Atomháború ellen tiltakozó jelvény                                Atomháború ellen tiltakozó jelvény                                  Atomháború ellen tiltakozó jelvény
 

SOHA SENKI NE TELEPÍTHESSEN ATOMFEGYVEREKET
MAGYARORSZÁGNYI KOMMUNÁNK TERÜLETÉRE!

Forrás:http://cskadar.freeweb.hu/hippi.htm
 
Óra
 
Scrollbar
Scrollbar by Dolliecrave.com
 
Hippy :p
 
Cristiano Ronaldo
 
Pasik:D
 
Sergio Ramos :)
 
Szerelem
 
Olvasgass :)
 
elég érzelmes :'(
 

Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!